Egy tütü, amit nem lehet elfejeteni
Ikonikus jelenet, amikor Carrie Bradshaw egy tütüben sétál az utcán ✨

Nem alkalomra.
Nem eseményre.
Csak úgy.
És az ember első reakciójaaz, hogy … ezt mégis hogy?
És mégis .... működik. 🙂
Ami még érdekesebb, hogy ez a megjelenés a 90-es évek végén konkrétan felrobbantotta a divatot. 💥Egyrészt a megjelenése miatt, másrészt pedig a formabontó volta miatt.
Addig a tütü teljesen más világ volt. Színpad, balett, jelmez. Ehhez képest egyszer csak ott volt az utcán. És onnantól már nem lehetett ugyanúgy nézni rá.
Azért lett emlékezetes, mert volt benne valami újraértelmezés és újdonság. Ez az összeállítás is egy, a divat úttörői sorában.
Most tavasszal megint előjött ez a vonal. 🌿
A tütü, a réteges, könnyed szoknyák.

Egy kis játék az öltözködésben. 😊
Az a fajta darab, amit nem azért veszel fel, mert kell. Hanem mert jólesik.

A Múzsában most nálunk is vannak ilyenek.
Nem túlzás, nem kirívó – inkább csak egy kicsit más. ✨
Nem biztos, hogy ez lesz a kedvenced. De az is lehet, hogy felpróbálod… és meglepődsz. Idén tavasszal már néhányan meglepődtek, amikor imádták magukon! 😉
Amíg nem találkozunk se feledd, hogy a kor csak egy szám, a stílus inspirál, a divat pedig nálunk méretfüggetlen!❤️
Ha szeretnél még hasonló érdekes és hasznos cikkeket olvasni a divatról, öltözködésről, színtípusokról, ékszerekről és szívesen veszed a hasznos tippeket is, akkor iratkozz fel hírlevelünkre!
📍Pécs, Király utca 20.
Mikor tudsz meglátogatni minket?:
Nyitvatartás:
Hétfőtől-Péntekig: 10.00-18.00
Szombaton: 10.00-15.00
Szeretettel:
Anna és a Múzsa Pécs csapata ✨💎