Tudtad, hogy a jelenlétednek hatalma van?
Egy 2020-as brit pszichológiai kutatás kimutatta:
👉 A nők 62%-a hangulat szerint választ reggel ruhát –
👉 de közülük csak 23% van tudatában, hogy ezzel tükröt tart önmagának.
Ha felismered, milyen hangulatban vagy, jobban tudod irányítani a napodat, hiszen így már tudsz tenni ellene vagy éppen fel tudod azt erősíteni. Nem a ruha választ téged – te választod a reakció
dat.
3 hangulat – 3 konkrét öltözködési irány, amit azonnal kipróbálhatsz:
1. Ha fásult vagy túlterhelt vagy:
Kerüld a feketét, szürkét! Ezek csak ráerősítenek a rossz érzéseidre. Helyette válassz bézst, zsályazöldet vagy púderrózsaszínt – ezek bizonyítottan csökkentik a belső feszültséget és növelik a komfortérzetedet is.
🎯 TIPP: puha anyagú, bő szabású darab, mint egy len együttes vagy oversize ing.
🧠💬 Pszichológiai TIPP: Zeigarnik-hatás: este készítsd egy mentális parkolót, azaz írd fel az összes függőben lévő feladatodat egy lapra. Az így így elengedi őket, hiszen tudja, hogy így már semmi sem fog kimaradni holnap és tudsz regenerálódni.
2. Ha határozottan akarsz fellépni (tárgyalás, meeting, vita):
Viselj élénk, kontrasztos színeket – pirosat, sötétkéket, mélylilát. Ezek a színek dominanciát sugallnak, és a viselőjüknél is növelik az önérvényesítést.
🎯 TIPP: egy piros nadrág, egy kék zakó vagy csak egy élénk színű kiegészítő is elég.
🧠💬 Pszichológiai TIPP: Használs a "Steeple" kéztartást, akár a politikusok vagy más hírességek. Erős nonverbális eszköz a határozottság kifejezésére! Mintha imádkozna a kezed, csak nyisd szét, a tenyereid ne, csak az ujjbegyeid érjenek össze és az ujjaid között is hagyj teret.
3. Ha kapcsolódni, lágyítani szeretnél (baráti program, randi, csapatmunka):
Válassz meleg tónusú földszíneket – terrakotta, barack, meleg szürke – és lágy anyagokat! Ezek nyitottá teszik a másik felet, bizalmat keltenek.
🎯TIPP: könnyű és légies anyagok, A-vonalú vagy más könnyedtséget sugárzó ruha, lágy esésű top vagy kendő.
🧠💬 Pszichológiai TIPP: Ha úgy érzed, hogy a program alkalmával nem vagy eléggé jelen, mert az agyad máshol jár még és szeretnél "megérkezni", akkor kezdd el a kezed mozdulatait lelassítani! Ez csökkenteni fogja a kortizol szintedet és az agyadban könnyebben fog tudatosulni, hogy most jött el a kikapcsolódás ideje.
A Múzsa kollekcióiban nem trendeket találsz – hanem hangulatokra hangolt ruhákat. És talán ez az, ami igazán különlegessé tesz egy Nőt, ha meri kifejezni önmagát a megjelenésével, nem pedig elfedni akarja a lelkét. Merd megmutatni magadat!
Amíg nem találkozunk se feledd, hogy a kor csak egy szám, a stílus inspirál, a divat pedig nálunk méretfüggetlen!❤️
Ha szeretnél még hasonló érdekes és hasznos cikkeket olvasni a divatról, öltözködésről, színtípusokról, ékszerekről és szívesen veszed a hasznos tippeket is, akkor iratkozz fel hírlevelünkre!
📍Pécs, Király utca 20.
Mikor tudsz meglátogatni minket?:
Nyitvatartás:
Hétfőtől-Péntekig: 10.00-18.00
Szombaton: 10.00-15.00
Üdvözlettel:
Anna és a Múzsa Pécs csapata ✨💎